8-9 éves lehettem mikor az udvaron játszottam egy szombat délután, egyszer csak a kapuban állt egy fehér inges kalapos bácsi, akinek a mellényére sok-sok színes szalag volt tűzve. Kíváncsian fürkésztem, hogy vajon mit akar ez a kedves, csupa szív ember az anyukámétól. Később megtudtam, hogy egy lakodalomba hívta meg a családot. Bizony így ment ez régen, főleg vidéken. Mi a helyzet most? Hogyan hívd meg a vendégeidet? Érdekel?

Személyesen vagy postán?

Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy sokkal jobb, ha lehetőség van a meghívókat személyesen átadni. Ha tehetitek, ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget, hiszen remek alkalom a család, a barátok és a rokonok felkeresésére, egy-egy személyes beszélgetésre, mikor szeretteitek kicsit bepillanthatnak az életetekbe és néhány extra információt oszthattok meg velük az esküvő kapcsán. Egy személyes átadás után sokszor megkérdezik a meghívottak, hogy mit vigyenek magukkal ajándékba, tudnak-e segíteni valamiben, milyen ruhában menjenek…stb.

Ha maradtok a postázásnál, akkor érdemes megkérdezni a postán, hogy kb. melyik nap kézbesítik, és pár nappal utána felhívni a meghívottakat, hogy megérkezett-e a levelünk. Nagyon fontos, hogy a borítékokat kézzel illik megcímezni, mert azt gondolom, hogy a nyomtatás ebben az esetben roppant személytelen lenne.

 large24

Mennyivel előtte?

Legtöbb esetben 2-3 hónappal az esküvő előtt küldjétek ki őket. Mivel minden esküvő más és más, így erre nehéz fix időpontot mondani. Ami biztos: miután az esküvő helye és ideje már letisztázódott, utána lehet elkészíteni a meghívókat. Ha a vendégek más országokból érkeznek, akkor több idő kell az utazás megszervezéséhez, mintha mindenki egy faluból / városból érkezik. Ha az esküvő dátuma kedvelt vakációs időpont, szintén érdemes elgondolkozni a korai kiküldésen, nehogy arra az időpontra tervezzenek vendégek nyaralást.

Ha nem akarjuk, hogy 12 étkészletünk legyen

Nagy dilemma, hogy hogyan mondjuk ezt meg a meghívott vendégeknek, hogy ajándékba inkább pénzt szeretnénk. Több lehetőség is van a megoldásra:

Egyik módja, hogy a meghívó mellé egy frappáns versikét írnak. Ennek az a veszélye, hogy valaki megsértődik és dacból nem pénzt ad, vagy el sem jön, esetleg kevesebb pénzt ad, mint adott volna. De már nem a múlt században élünk, és egyre elfogadottabb ez a felfogás.

Másik lehetőség, hogy személyes átadáskor elmondjátok. Legtöbbször úgyis megkérdezik, hogy mire vágytok, vagy hová lesz a nászút…, így könnyű szóba hozni és még csak nem is kellemetlen.

kemcsoves_eskuvoi_meghivo_09_01_nagy

Milyen legyen?

Ezer stílus, ezer ízlés, ezer inspiráció, amit ma kínálnak nekünk, így ebben nem hiszem, hogy az én véleményem lenne a releváns. Ami a legfontosabb: figyeljetek arra, hogy a dátum, a cím és egyéb információk pontosan legyenek feltüntetve rajta, így sok-sok felesleges telefontól és kellemetlenségtől kímélitek meg nem csak magatokat, hanem a vendégeiteket is. Szóval, ha megvan az időpont, a helyszín, akkor hajrááááá 🙂 Ha kérdésed van, írj a gabor@eskuvomenedzser.com-ra!

jpg_menukep

Üdv,

Gábor

 

 

 

 

 

 

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .