Esküvő torta nélkül? Persze láttunk már ilyet, de azt gondolom, hogy nélkülözhetetlen kelléke az esti bulinak. No, nem csak azért, mert imádjuk. Szerintem azért is, mert egy jól megválasztott és elkészített torta teljes mértékben emelni tudja az est fényét és egyfajta eleganciát is tud kölcsönözni. Erről olvashatsz alább.

Milyen a jó menyasszonyi torta?

 A legfontosabb szempont, hogy legyen egyedi. Mint már sokszor írtam és hangoztattam, hogy az esküvő minden tekintetében merjünk egyediek és formabontóak lenni. Merj kilógni a sorból! Talán furcsa, de a jó torta, harmonizál a dekorációval az esküvő stílusával, de még bizony a menyasszonyi ruhával is. A jó torta felkelti a vendégek érdeklődését, és nem mellesleg még finom is.

piros torta lagziba
Fontos, hogy a torta igazodjon az esküvő stílusához

Íze? Színe? Mennyisége?

Mondhatnám kis túlzással, hogy határ a csillagos ég, hiszen csak a fantáziánk és a cukrászmester kreativitása szab határt a tortának. Azt gondolom, hogy az ízek kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni. Szerintem az ifjú pár lehet annyira önző, hogy az ízek kavalkádja között az ő kedvencük is helyet kapjon, hiszen mégis csak ők kóstolják meg először és különben is ez az ő napjuk. Az ízek kiválasztásánál bizony érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen évszakban van az esküvő, hiszen a nyári forróságban jobban esik egy üdítőbb gyümölcsösebb íz, míg a téli hidegben a testesebb, teltebb ízek melengetik fel a lelkünket. Az nyilvánvaló, hogy nem tudunk olyan tortát készítetni, ami mindenkinek megfelel, de azt gondolom, hogy a csokis ízzel nagyot hibázni nem lehet, így praktikus lehet a választásnál, ha egy emelet ilyen ízben készül majd.

eskuvoi_torta_ceremoniamester
Csak a fantázián és a mesteren mólik, hogy milyen remeket választunk

A szín és a dekoráció tekintetében fontos, hogy valóban tükrözze a fiatal pár és a party stílusát. Furcsán nézne ki, ha egy öko esküvőn –a mama kedvéért- népi motívumok díszítenék a sütinket. Ebben az esetben is hangsúlyoznám az egyediséget. Van, aki a marcipánfigurára esküszik, van, aki a virágdíszítésre és még hosszan sorolhatnám. A torta bevonata általában marcipán szokott lenni, hiszen ez egyfajta eleganciát is kölcsönöz a tortának, emelve ezzel az esemény fényét, de előfordul az is, hogy tejszínnel vonják körbe. Ez mind-mind ízlés kérdése, azonban itt is érdemes figyelembe venni az időjárási körülményeket.

Mennyiség tekintetében megoszlanak a vélemények. Gyakorló cukrászként azt tanultam, hogy egy 100 fős esküvőnél egy 90 szeletes tortával kell számolni. Van, aki ezt soknak, van, aki kevésnek tartja, azt gondolom, hogy ezzel a számítással nem nagyon fogunk hibázni.

nem klasszikus esküvői torta
Kicsit formabontó, de szerintem csodás

Ez egy annyira komplex és izgalmas téma, hogy hosszasan írhatnék róla, de azt gondolom, hogy a lényegi dolgokról talán sikerült átfogó képet adnom. Amikor cukrászt válasszunk érdemes több készítményét is kipróbálni, figyelni az íz világra, az esztétikára és arra, hogy az adott mester csakis a legjobb alapanyagok felhasználásával dolgozzon. A szállításnál minden esetben győződj meg arról, hogy azt szakszerűen tudják-e majd végezni, hiszen Te sem akarod valami kellemetlennel meglepni a vendégeidet 🙂

Üdv,

Gábor


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..