Egymás kiegészítése a legfontosabb

Brainel Mehandi, a hazai szakmai palettán az egyik legelismertebb stílusszakember. 20 éve elkötelezetett a professzionális megjelenés fortélyainak széles körben történő megismertetésével. Portálomnak adott interjújában szólt a hazai trendekről, a házasság komolyságáról, és a vőlegények kissé alulértékelt szerepéről, valamint megtudhatjuk, hogy mit viselne a saját esküvőjén.

Mitől lesz stílusos egy menyasszony?

A kulcselem, ami meghatároz mindent, az a harmónia. Hogy ennek esélye legyen létrejönni egy menyasszony megjelenésében, ahhoz a legfontosabb az önismeret és némi esztétikai érzék. Ha ez megvan, akkor helyesen fog választani ruha és kiegészítők terén egyaránt. E nélkül viszont rosszul dönthet, esetleg rábeszélhetik valamire, ami önmagában lehet szép, de az összhatás, illetve az a bizonyos valami, amit stílusnak nevezünk, az legalább két tényezős.

Mire figyeljenek az ifjú arák?

Például arra, hogy kihez mennek hozzá… a házasság ugyanis komoly dolog. 🙂

Stílusos esküvő
A legfontosabb a harmónia

Akkor most kicsit nézzük az erősebbik nemet is. Mit gondol a mostani vőlegényekről? Mennyire értik meg, hogy ők is főszereplők azon a napon?

Kevésbé, mint kellene. A csodásan felöltözött menyasszonyok többnyire egy szupergiccses tucatszettbe csomagolt vőlegény oldalán mondják ki a boldogító Igent. Hogy a vőlegényt is főszereplőnek tekintenék? Nem hinném, hogy jellemző. Sokkal inkább egy felszínesen kezelt kiegészítő a menyasszony esküvői kelléktárában. És ez egy nagyon komoly stílustani hiba. A „kiegészítők” ugyanis mindig a legfontosabbak a stílusos megjelenés szempontjából. Na és mit ér a legszebb menyasszonyi ruha egy olyan vőlegény oldalán, aki megjelenésében nem hordozz férfihoz illő méltóságot?

Mehandi Bespoke
Brainel Mehandi, a stílusszakértő

Mi a nyerő összeállítás, amivel nem tud hibázni egy vőlegény?

Sok ilyen van, de ez mindig vőlegény függő. Nincs egységesen mindenkire jó ruházat. Még a szmokingból is, ami eléggé uniformizált, más és más illik az emberhez, alkattól és egyéniségtől függően.

Milyen kiegészítőket javasol az uraknak és milyet a hölgyeknek?

Azt javaslom, leginkább egymást egészítsék ki, és ne öltözékben, hanem emberileg. Ez a legfontosabb.

Elegáns vőlegény
A nyerő összeállítás mindig egyénfüggő

Engedjen meg egy személyes kérdést is: Ön miben nősülne, ha most szombaton kellene oltár elé vezetnie az imádott nőt?

Egy 120’s merinóból, tökéletesre szabott, szürke nadrág. Egy világosabb árnyalatú szürke, kétsoros mellény, melynek zsebében ott lapulna az 1910-ben gyártott zsebórám, egy ezüst Omega. Puha fehér ing, szürke alapon fehér tűpettyes selyem nyakkendővel. Erre vennék fel egy nagyon finom, fekete baratheából készített, egygombos, spicces reverrel és duplahasítékkal szabott zakót. A zakózsebben fehér egyiptomi pamutból készített, kézzel rolnizott díszzsebkendő, a rever gomblyukába tűzve egy kisméretű, finom mélybordó virág. A cipő pedig semmi más nem lehetne, mint egy rámán varrott, fekete, semi plain oxford.

Ennyi, ez vagyok én.

Hogyan dobj menyasszonyi csokrot?

A csokordobás egy szerintem nagyon kedves szokás vagy inkább rituálé az esküvők menetrendjében, ezt az angolszász szokást egyre többen emelik be a ceremónia forgatókönyvébe. Mi tagadás rendkívül izgalmas és mókás tud lenni, azonban ügyelni kell arra, hogy ne érjenek meglepetések. Ha el akarod kerülni a kellemetlenségeket, akkor az alábbiakat mindenképpen figyelembe kellene venned!

 Milyen legyen a csokor?

A menyasszonyi csokor a boldogságot jelképezi, általában ennek kicsinyített mása a dobócsokor. A szertartás végén a menyasszony a násznépnek háttal állva hátradobja a csokrát a még el nem kelt hölgyek közé. Fontos, hogy a csokor pici és tömött legyen, nehogy széthulljon a levegőben, de találkozhatunk olyan megoldással is, amikor a csokor a levegőben négy kisebb csokorra „esik” szét, ezzel is növelve az esélyét annak, hogy nekem a jövőben több ügyfelem legyen 🙂 A babona úgy tartja, hogy aki elkapja a csokrot, az megy legközelebb férjhez.

Csokor a földön

A csokordobás tényleg egy nagyon kedves hagyomány, de nem árt néhány dologra odafigyelni, mielőtt elképzeled magadban, hogy milyen jól fog mutatni a fotón a levegőben szálló csokor és látni az örömöt a szingli barátnőid arcán, amint lecsapnak a virágra. Mielőtt azonban beleélnéd magad, tedd fel a kérdést: ok, de ki kapja el? Amennyiben ezt a momentumot beilleszted a forgatókönyve, nézd végig a vendéglistádat (szingli barátnők, idősek, házasok stb…), hiszen nincs annál kiábrándítóbb dolog, mint a hátad mögé dobott csokor landolása a földön.

esküvői csokordobás
“munka” közben

Ne aggódj, semmiképpen nem szeretném elvenni a kedved ettől a szerintem jó és izgalmas szokástól, hogy te valóban átéld a csokordobás élményét, de mindenképpen vedd nagyító alá gondolatban a násznép összetételét, mielőtt döntesz. Akadnak, akik biztosra mennek, és beépített embereket kérnek fel a dobócsokor megkaparintására, elkerülve ezzel a fenti cikis helyzetet. Azt gondolom azonban, hogy ha már csak így megy, akkor inkább sehogy.

Csokor helyett harisnyakötő?

Ha mindenáron dobni szeretnél valamit, akkor azt javaslom, hogy akkor repüljön a harisnyakötő- Ezt az uraknak szoktál dobni a menyasszonyok, és ugyanazzal a jelentőséggel bír, mint a csokor a lányok esetében. A hazai esküvőkön ez inkább a vőlegény „feladata” szokott lenni, de az angolszász országokban ezt is a menyasszony dobja a még nőtlen férfiak közé.

dobócsokor elkapása
Repül a, repül a….

Ha ezek után úgy döntesz, hogy mégsem szeretnél semmit dobni, akkor se keseredj el. Számtalan megoldás van, amivel izgalmassá és érdekessé tudod tenni az estédet. Mutatok Neked egy lehetőséget, mely egy több száz éves török hagyomány: a menyasszony az esküvő előtt a cipője talpára írja néhány barátnője nevét. A babona szerint a következő menyasszony az lesz, akinek a neve a cipellő talpán marad a buli végén.

Szeretnél még további ötleteket. tanácsokat? Kattints ide.

Üdv,

Gábor

Nyújts örömet az esküvődön!

Manapság egyetlen ifjú párban sem merül fel a szervezés során, hogy szükség van-e köszönő ajándékra. Ez nem kérdés, viszont az már kicsit bonyolultabb dolog, hogy milyen is legyen? Vajon tetszeni fog a vendégeknek? Ugye nem hagyják ott az asztalon, a buli végén? Légy bátor légy kreatív és meglátod milyen sikere lesz a Te köszönő ajándékodnak.

A szeretet ajándéka

Őszintén mondom, hogy nem kell óriási dolgokra gondolni, itt ne az ár legyen a mértékadó, inkább helyezzük a hangsúlyt a szellemességre és a kreativitásra. Ez a fajta ajándékozás szeretetről szól, és egy kedves gesztusról mindazoknak, akikkel megosztjuk életünk legszebb napját. A célja nem több mint mosolyt csalni az arcukra.

Legyen ajándék, de milyen?

Azt gondolom, hogy nincs annál csodásabb dolog, ha saját magatok fogtok hozzá, hogy elkészítsétek. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Ha saját magad készíted ezeket az apró figyelmességeket, törekedj arra, hogy hűen tükrözzék a személyiségedet vagy éppen egy közös emléket tudjatok vele fel eleveníteni. Ha mégis azt gondoljátok, hogy túl nagy falat lesz, azt javaslom, hogy vonjátok be a leendő koszorúslányokat és a család többi tagját is, hiszen jó társaságban könnyen születnek jó ötletek és még az idő is vidámabban telik.

Klasszikusok

Szokták mondani, hogy az édességekkel nem nyúlhatsz mellé. Ez valóban igaz, de azt gondolom, hogy a mézeskalács szív és a marcipán már kicsit idejét múlt megoldás. Ha valóban a klasszikusok mellett döntesz, akkor gondold kicsit újra. Sok-sok színes pillecukor egy apró üvegcsében vagy éppen egy tüll zsákocskában… Persze ezen is csavarhattok még egyet: használjatok, színes szalagokat, gyöngyöket vagy – ha nagyon ügyes kezetek van: festéket.

édesség ajándék
Klasszikus édesség

Az új őrület

A közösségi média világa egyre jobban tör be a köszönő ajándékok „piacára” is, a Tengerentúl már sok pár döntött úgy, hogy az Instagramon fellelhető kedvenc képeiből apró fotókönyvet készít vagy éppen a portréjukkal díszített macaront helyezik a terítékek mellé. Próbáld ki, a siker és az öröm garantált lesz.

fényképes süti
Macaron ajándékba

Öko ajándékok

A tematikus esküvőkön nem ritka, hogy kis növényekkel lepik meg a párok a vendégeiket. Egy apró edénybe ültetett zöld növény vagy éppen egy sivatagi rózsa remekül illik a „zöld esküvők” világához.

öko esküvő ajámdék
Apró növények

Hand made

Ha van kedved hozzá és van affinitásod a főzéshez, akkor ajándékozz házi készítésű lekvárt, szörpöt vagy olajat, melyet egy kisebb üvegben, egy szépen rajzolt címkével ellátva adhatsz a vendégeidnek. Ezek ugyan mindennapinak tűnő dolgok, mégis felejthetetlen élményt tudnak nyújtani.

hand made ajándék
Házi limoncello ajándékba

Folytathatnám még tovább és a mai bejegyzésnek soha nem érnék a végére. Remélem adtam egy kis inspirációt ahhoz, hogy milyen legyen a köszönőajándékotok, és bízom abban, hogy lesztek annyira bátrak, hogy közösen fogjátok azokat elkészíteni.

Ne feledd: nem az értéke számít, hanem az, hogy mennyire vagy ötletes és mennyire tükrözik ezek az ajándékok a Ti személyiségeteket.

Üdv,

Gábor

 

 

Legyen tánc? Legyen tánc!

Meghívó, székselyem, dekoráció buborékfújó…. minden rendben – sóhajtanak fel a párok az esküvő előtti felkészülés közben. Ez mind nagyon szép és jó, de mi lesz a nyitótánccal? Szükséges-e? Nem ó divatú? Megtudhatod, ha tovább olvasol.  

Most akkor legyen tánc? Igen!

Azt gondolom, hogy mindenképpen legyen, még akkor is, ha régimódinak gondolod, ha nem vagy éppen egy Fred Astaire. A nyitótánc – véleményem szerint- tökéletes indítója lehet a vacsora utáni bulinak és nagyon jó lehetőség arra, hogy megadja a vendégeid hangulatát. A nyitótánc nem maradhat el, legfeljebb eltérhetünk egy picit a tradícióktól. Például: nem a vőlegény táncol a menyasszonnyal, hanem az örömapa és leánya nyitja meg a mulatságot. Minden vidéknek, kulturális közösségnek meg vannak a helyi szokásaik, melyek íratlan szabályok és illik betartani. Minden párnak álma, hogy övék legyen a leglátványosabb esküvő. Ebben a tánc, az alaphangulatot megadó nyitótánc kidolgozottsága meghatározó jelentőségű.

Milyen tánc legyen?

A nyitótánc kiválasztása, hogy milyen zenére, milyen koreográfiára táncoltok, ez mindig egyéni ízlés és stílus kérdése. Képzeld el, hogy kislány korod óta arról álmodsz, hogy meseszép királylányos ruhában táncolsz, majd ez a mámorító érzés eljön, mikor a saját esküvődön együtt járod életed szerelmével a nyitótáncot. A tánc kiválasztásakor van, akit a zene ritmusa vonz, s aszerint választ, és van, akit a hagyományos táncok ejtenek rabul, ezért amellett dönt. A legfontosabb: mindig az egyéniségedhez, vagyis hozzád, a helyszínhez, a ruhához, a zenéhez legmegfelelőbbet válaszd.

Nyitótánc: látványos esküvő

A nyitótánc lényege: az esküvő táncos-zenés részének a megnyitását szolgálja. Persze van más, jelentőségteljes, hagyományos megnyilvánulása is: amíg az ifjú pár nem táncolt együtt, addig más nem táncolhat, bár ezeket a szokásokat manapság sok esetben elfelejtik.  A nyitótáncnak így rendkívüli, fontos szerepet ajánlatos tulajdonítani. Az is gyakran előfordul, hogy az ifjú pár együtt még sohasem táncolt (persze itt csakis a klasszikus társastáncra gondolok), s itt a saját esküvőjükön táncolnak először, ráadásul úgy, hogy egy megkoreografált, gyönyörű nyitótáncot adnak elő. A látvánnyal nem lehet betelni, hiszen egy jól megkomponált produkcióval sok vendégnek lehet könnyeket csalni a szemébe.

esküvői nyitótánc a buli előtt
A party egyik fénypontja a nyitótánc

Azt gondolom, hogy az esküvő szervezése során ez egy nagyon fontos momentum, így arra bátorítok mindenkit, hogy merjen belevágni, merjen táncolni tanulni, mert a vendégek ezt fantasztikusan meg fogják majd az est során hálálni.

Ne feledd, a tánc függőleges kifejezése a vízszintes érzelmeknek 😉

Üdv,

Gábor